A holtág délben.

Csak úgy nekiindultam és már megint a homokszigeten kötöttem ki.
Így néz ki a déli csücske.

A jobbra eső rész nevezik holtágnak, pedig csak bizonyos vízállás alatt holt, egyébként elég élő.
Kicsit beljebb gyalogolva a parton, így néz ki, már látszik a "gát", amin régebben be lehetett jutni a szigetre magasabb vízállásnál is.

Az idő és a Duna koptatja rendesen, 10 éve még fél méterre a teteje alatt voltak azok a gumik.

Oldalról most így néz ki.

A közepéről ilyen a felső szakasz, ami általában a horgászok "paradicsoma".

A lefele lévő rész inkább a kajakosok, szórakozók birodalma.

Átsétálva a szigeten a kilátást egy megdőlt fűzfa takarja el.

Mellőle már látszik a kőhányás, ami a Dunát terelgeti.

A sziget belseje kellemesen hűvös, madarakkal teli.

A holtágban egy béka pihent szorgalmasan.

Ez a kiálló faág pedig csak megtetszett.

Legközelebb nem délben fogok arra sétálni, talán szebb lesz.

Újra dunapart.

Megint elmenekültem nyaralni a meleg elől, most egy számomra kedves helyre mentem.
Gödön a homoksziget melletti holtág most igazán holt.
Egy kicsit lelombozó a vízhiány, de így is szép.

A gát alatt:

Ez pedig már a gát felett.

A Sződrákosi patak torkolata is kiszáradt.

Kíváncsi vagyok ezek a fák meddig bírják még a víz támadását.

A nagydunán azért zajlik az élet.

"Kamaszkorom legszebb nyara" jutott eszembe.

Ezek pedig a "szokásos" indulás előtti pillanatok.

Esti nyaralás.

Az agyforraló hőség elől egy kicsit elmenekültem a vízpartra, és nem voltam egyedül.

Jól jött egy kis ellenfény.

Volt bennem egy kis irigység.

Szitakötő ebéd.

Ebédidőben egy türelmes szitakötőt sodort elém a nagy meleg.

Befelé jövet a szokott helyükön egy barna pillangó is ebédelt.

Legnagyobb meglepetésemre a csigák is birtokba vették a terített asztalt.

A szitakötő türelmét bizonyítja, hogy megvárta míg végzek a pillangóval, csigákkal, valamint felrakom a szűrőt a gépre és még mindig ott üldögélt a dróton.

Az agyforraló meleget én nem bírtam tovább.